Hogy ülök itt magamnak, az ablakon kutyaugatás, valahonnan jazz is. Szaxofon. Szél van (kicsi), beleng a fa, óbuda odakinn, nekem mesét kellene írnom, de valahogy ide lóg a kezem vissza furvást.
Nem értem. Rám tört a melankólia.
Sárgaborsólevest főzök, mert a sárgaborsó jó, leve van, így tehát leves. Füstöltcucc helyett kolbászt helyeztem bele három hagymán, meg rengeteg zöldséget, és szerintem itt basztam el, mert nem működik. A levesem.
Most kóstoltam.
Lassan iszom a sört, mert hideg, meg drága is. Azt gondolná az ember, hogy a túlzöldségelés, mint fogalom, nem létezhet - tehát a "zöldség jó + sok zöldség = eredmény" vonalon próbáltam meg mozogni. Ami vonal valahogy baszik találkozni a párhuzamosban. Mit cseszhettem el. Miles Davis sem tudja, pedig a szomszéd házban trombitál. Sört iszok (lassan).
Járjuk körbe az esetet. Társunk legyen az ősz. Színünk legyen a búsárga. Nagyítónk a kortyom, Watsonunk a hű.
tetszem, köcsög?
Alapanyagul szegődött három pici karfiol, csokor petrezselyemzöldje, gumónak krumpli és egyéb gyökerek. Kacsazsíron merengettem meg a kolbászkarikákat, a hagymát és a füstöltszalonnát, aztán babérral feltúrbózva küldtem rá a borsót, már a zöldség után. Aztán az egészet ellepte a víz. Fulladt, fulladt, fulladt. Már két napja különben, mert beáztattam: mindegy.
A túlzöldségelés lehet-e vajon életellenes attól, mert túl életi? (Fulladt) Kérdem én: Túl lehet szeretni valamit? És kérdem én, észreveszik-e lassan, miféle éteri problémákat próbálok az elcseszett borsólevemen át megvitatni Önökkel? Hogy az élet? Meg a melankólia? Őszi polémiák? Hogy az ember egy mozdulattal el tudja-e baszni a mindent, az érdekelne, De maguk persze kussolnak! Ilyenkor aztán könnyű szarni az avarra!
A három pici karfiol ebbe beledöglött. Ebbe az egész ügyletbe. Erre gondoljanak! A főzés nem szerelmesfilm!
Mindegy, járjuk körbe, szarva le van. Ez a fos, itt állok fölötte: rotyog. Tehát terem. Önök nyilván nem látják, így tehát leírom: színe vereses-sárga, arcából butaság dől, pötty pofáján a karfiol, pattanás a kolbász. Semmi étvágygerjesztő nincs benne. Ízre kb. mint egy húskombinát női vécéje szerdán. Annyira persze nem jó, de igyekszem tartani magam.
Sajog az élet odakinn, recseg a tavasz, oda a nyár. Hát mit basztam én el. És ha elbasztam, miért kell időt elbasznom a törődésre azzal, hogy elbasztam. És jutok valamire ezzel az írással? Nem jutok. Emberek gyömbérre várnak, náthát kapnak, az ősz jön, a Jégbüfé presszógépe zümmög. A kert mélyében bong a bélamúlt, a ------ meg pötyög. Pötyögök évek óta: elpötyögök. Társam az ősz. Színem a búsárga. Nagyítóm a korty, Watson a hű.
Odanézz, pedig csak egy leves. A karfiol jót tesz a tüdőnek, a karalábé szívügy. Az erőspaprika a juhászkuzin.
Nem értem, nem értem. Jó voltam, ügyes voltam. 11-kor álltam neki, azóta rotyog, most van kettő. Két óra alatt jött az élet a Hattori Hanzoval, és szíven döfte. A levesem. Vagy én döftem agyon? Ki húzta meg a Hattori Hanzo ravaszát? Miért kell nekem ősszel lenni? Hol lakik a melankólia?
Lesz itt mindjárt olyan borsónürnberg!
